Azután továbbment Izráel, és Migdal-Éderen túl vert sátrat.
Benjámin nevéről igen keveset beszélünk. Pedig éppen a legutóbbi időben kellett sokat gondolnom arra, hogy hogy Izráelnek emez utolsó fia, aki Bétheltől nem messze, Betlehemben született, már pusztánföldrajzilag véve is a dolgot, prófétai vonásokkal rendelkezik. Betlehem annyit jelent, mint "kenyérház", Béthel viszont "Istenháza". Csodálatos prófétai kiábrázolása ez annak, amit Isten tett, amikor az ő házából elküldte nekünk az Élet Kenyerét, hiszen az Úr Jézus Betlehemben született.
Benjáminnak, Jákób utolsó fiának egészen sajátos helye van az üdvtörténetben. Ezt nem csak születési helye, hanem a föld is jelzi, amelyen született. Ő Izráel egyetlen fia, aki az ígéret földjén látta meg a napvilágot. A többiek mind külföldön születtek. _hadd tegyem hozzá széljegyzetként: mikor újjászülettünk élő reménységre, akkor beleszülettünk az Ígéret földjébe, akkor Jézus Krisztussal együtt együtt feltámadtunk, és Vele együtt helyeztettünk a mennybe (Ef 2:6). Attól kezdve mennyei polgárok vagyunk (Fil 3:20), nem úgy, mintha valahol a légben lebegnénk, - mindkét lábunkkal a földön állunk - hanem azért, hogy győzni tudjunk a hétköznapok küzdelmeiben, mert tudjuk, hogy helyzetünk mennyei.
Visszatérve Izráel utolsó fiához, hasznos megállapítanunk, hogy az egyfelől Jákób tizenkettedik, másfelől Ráhel második fia volt. Ráhel Jákób legkedvesebb felesége volt. Ez azt jelenti - ha a Szentlélek segítségével megpróbálunk e titok mélyére hatolni - hogy Benjámin egyaránt beletartozott Izráel tizenkét törzsébe is, és abba a két törzsbe is, amelyek a száműzetés után visszatértek Kánaánba: ez a kettő Júda és Benjámin volt. Tudjuk, hogy a 12 törzset magába foglaló birodalom Salamon halála után ketté vált. 10 törzs leszakadt, 2 pedig, Júda és Benjámin, Dávid házánál maradt.
A 12-es és 2-es szám más oldalról is feltnő Benjáminnál. Maradjunk egy pillanatra a 2-esnél: ha törzstörténeti szempontból is végigtekintünk Benjámin életén, úgy tűnik, az Úr egészen különleges kapcsolatban volt Benjáminnal. Jellemző, hogy az ószövetségi Jeruzsálemnek két Benjámin nevet viselő kapuja volt, az egyik a városfalban, a másik a templomban, amely a szentélybe nyílt. A szentélybe vivő kapuról ezt olvassuk a Jer 20: 1-2-ben: És hallá Passúr a pap, az Immár fia (ő pedig fejedelem vala az Úr házában), Jeremiást, a mint e szókat prófétálja vala:
És megcsapdosá Passúr Jeremiást a prófétát, és beveté őt a tömlöczbe, a mely a Benjámin felső kapujában vala, az Úr háza mellett. (Károli ford.) Jeremiás prófétát tehát papnak a fia verte meg. Ugyanakkor azonban, amikor a súlyos harcot vívó és nehéz sorsú Jeremiást megverik, egyúttal a szentélybe is viszik, hiszen az Úr házában levő Benjámin kapuján át viszik a tömlöcbe. Ez a következőket jelenti: aki szenved, az előtt megnyílik az út a szentélybe. Gondoljunk erre! De megfordítva ugyanúgy igaz: aki a szentélyben akar élni, annak szenvedéseken kell átmennie. "sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába." mondja Pál (Apcsel 14:22). A másik kapu, amely Benjámin nevét viseli, Jeruzsálem városfalában van. Ennek is gazdag jelentése van a 2-es számmal kapcsolatban. Nyissuk ki még egyszer a Bibliánkat Jeremiás könyvénél! Jeruzsálemet a babiloni sereg ostromolja, és ezt amikor megszületett, amikor élete elkezdődött, valakinek meg kellett érte halnia. Saját anyja volt az. Amikor ő kiadta lelkét, akkor kezdett Benjámin élni, éspedig pontosan azon a helyen, ahol később Az született, Aki meghalt, hogy mi élhessünk: Betlehem - kenyérház. Ezt az 1Móz 35 néhány szűkszavú mondatban írja le, de ha belegondolunk, kimondhtatlan tragédia volt. Hiszen ismerjük Jákób történetét. Jákób 14 évet dolgozott Ráhelért, kétszer hét esztendőt. Ráhel volt legkedvesebb felesége, akivel nagyon boldog volt és Józsefet szülte neki. 20 évi távollét után, mint gazdag pásztorfejedelem tért haza. Áldott ember lett. Sok gyermeke és nagy sereg szolgája van. Már majdnem otthon vannak, már Kánaán földjére értek. Olyan szívesen bemutatná még öreg apjának feleségét és gyermekeit! De amíg úton vannak, megszüli Ráhel a gyermeket és meghal. Ez borzalmas csapást jelent Jákóbnak, amikor a halál hirtelen a legkedvesebbet ragadja el tőle! De itt nemcsak egy asszonyról, hanem egy üdvtörténeti jelentőségű asszoyról van szó.
Benjámin születésénél ismét két dolog ragyog fel Izráel ill. Jákób életében: a hirtelen csapás üdvösen hatott rá. Ráhel 1Móz 35-ben leírt halála megrendítő dráma. Mellette van a bábaasszony, és végül megszüületik a fiú. De Ráhelnek ez túl sok volt, és lelke elszállt. "Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát" (18). Még haldokolva a Benoni nevet adja fiának, amelynek jelentése: "fájdalmaim fia". Jákób helyeselhette volna ezt, és sírva felkiálthatott volna: "Igen, Benoni, fájdalmaim fia. Legkedvesebb feleségem meghalt, és még nem értünk haza." Ehelyett azonban - és ez az első tény - Jákób hitben fogla állást és emelkedik szenvedései fölé. Mit mond? Ellentmmond a haldoklónak: "Az apja viszont Benjáminnak nevezte" (8b), azaz "az én boldogságom fia, az én jobb kezem fia". Hogy lehet egy ilyen borzalmas próbatétel után boldogságról és áldásról beszélni? Természetesen elméletben már tudjuk mi is a választ, ismerjük a Róm 8:28-at, amely szerint azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, Jákób azonban gyakorlattá tette ezt. Fájdalma közepette, amikor éppen szeme láttára hal meg legkedvesebb felesége, aki haldokolva ránéz született gyermekére, és azt Benoninak, fájdalmaim fiának nevezi, azt feleli: Nem Ráhel, mi hitben győzünk, szenvedés útján megyünk a dicsőségbe! Legyen a neve Benjámin, boldogságom fia. Ez hit! Azután a második tény. Ebben a meglátogattatásban, felesége elvesztésében, egyedülálló módon ragyog fel Jákób új neve: "Így halt meg Ráhel, és eltemették az Efratába, azaz Betlehembe vivő úton. Sírja fölé emlékoszlopot állított Jákób. Ráhel sírjának az emlékoszlopa ez még ma is. Azután továbbment Izráel, és Migdal-Éderen túl vert sátrat" (19-21).
Úgy tűnik, régi nevét felesége sírjába temette, miután átment Peniélen. Hitbeli engedelmességben végrehajtotta azt, amit Isten azon a peniéli éjszakán vele tett: "Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél" (1Móz 32:28). A szenvedés két megszentelődést eredményező gyümölcsét látjuk tehát.
1. Hitben állást foglalni: Isten mégis jót akart, "boldogságom, jobb kezem fia".
2. Lényünk belső megújulása: nem jákób többé, hanem Izráel, "Isten fejedelme".
Itt látjuk Jeremiás egyik próféciájának ellenpárját. Évszázadokkal ráhel halála után annak keserves sírását halljuk ugyanezen a helyen, és nem is akar megvigasztalódni. A Biblia csodálatos egység, megragadó, totális harmónia. Nem érthetjük meg az Ószövetséget az Új nélkül, se az Újszövetséget az Ó nélkül. A Mt 2:16 szól a betlehemi gyermekgyilkosságról: "Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől". Ezután idézi Mt a Jer 31:35-öt: "Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai" (17-18). Éppen ott, Betlehemben, ahol Ráhel az ősidőkben meghalt, hogy Benjámin élhessen, történt évszázadokkal később ez a borzalmas esemény, amikor ols sok két éven aluli gyermeknek kellett meghalnia, hogy élhessen az, Aki mindnyájunkért meghalt, az Úr Jézus Krisztus. Itt Benjáminnál, Izráel utolsó fiánál, mind világosabban rajzolódnak ki a prófétai vonások. Nemcsak "boldogságom fia", hanem üdvtörténeti jelentőségében "az én jobbom, az én 'erőm' fia" is. Jézus Krisztus, Isten Fia, most az Isten jobbján ül!
A kettes szám egyre kényszerítőbb ellentétté lesz Benjámin életében, mert két haldokló ember prófétált felőle, mégpedig ellentétesen. Először apja: mielőtt Izráel meghalt Egyiptomban, maga köré gyűjtötte fiait. Azok letérdeltek eléje, és ő megáldotta őket, ill. próféciát mondott róluk. Most Benjámin kerül sorra. A haldokló aggastyán egy pillanatr szünetet tart, azután kezét Benjámin fejére teszi... és mit mond? "Benjámin ragadozó farkas, reggel zsákmányt eszik, este prédát oszt" (1Móz 49:27). Félelmetes prófécia! Századokkal később, Kánaán határán, mikor Benjámin néppé lett,Izráelnek egy másik haldokló atyja mond jövendőt. És mit mond? Mózes 5. könyve, a törvény summája 33:12Benjáminról monda: Az Úrnak kedveltje! Bátorságban lakozik mellette, fedezi őt minden időben, és az ő vállai között lakik. Micsoda ellentét! Hogyan lehet közös nevezőre hozni Izráel és Mózes próféciáját? Izráel így szól: "Benjámin ragadozó farkas", Mózes pedig megállapítja: "Az Úr kedveltje". Maradjunk egy pillanatra még a haldokló izráelnél! Igaza volt, amikor Benjáminról így szólt: ragadozó farkas? De mennyire! Hiszen ha nézzük Benjámin történetét, a Bír 20-ban olvassuk, hogy borzalmas polgárháború tört ki miatta. A Bír 19-ben pedig szörnyű erkölcsi eltévelyedésről olvashatunk.
Erre válaszulmozgósít Izráel csaknem félmillió férfit, és így vonul Benjámin ellen. Ekkor lesz Benjámin igazán az ereje teljében lévő ragadozó farkas. A Bír 20:2-ben ezt olvassuk: "Az egész népnek, Izráel valamennyi törzsének a vezetői előálltak Isten népének a gyülekezetében, amelyben négyszázezer kardforgató gyalogos volt.". Négyszázezer harcos Izráel törzseiből - félelmetes sereg. Benjámin serege eltörpül mellette: " Azon a napon huszonhatezer kardforgató embert soroztak be a benjáminiak a városokból, Gibea lakosain kívül, ahonnan hétszáz válogatott embert soroztak be." (15). Igaz, hogy volt 700 "specialistájuk". "Ebből az egész népből hétszáz válogatott ember balkezes volt. Ezek mindnyájan hajszálpontosan tudtak parittyázni, sohasem hibáztak." (16). Az erőviszonyok azonban így is katasztrofálisak voltak Benjáminra nézve. 400 000 izráeli - 26 700 benjáminitával szemben! Benjáminnak emberi számítás szerint el kellett buknia! De mi történik? Az első ütközetben a kis Benjámin - törzs ráront a 400 000-es izráeli seregre. A csata kimenetelét a Bír 20:21-ben találjuk: "A benjáminiak is kivonultak Gibeából, és földre terítettek azon a napon huszonkétezer izráeli embert.". A ragadozó farkas! Akkor Izráel sírva könyörög az Úrhoz. A következő napon folytatódik a harc: "kivonult velük szembe Benjámin Gibeából a második napon is, és földre terítettek Izráel fiai közül újabb tizennyolcezer embert, akik a kardforgatásban mind járatosak voltak. (25).Mennyire igaza volt a haldokló Izráelnek: "ragadozó farkas"! Akkor talán Mózes tévedett? Nem a Szentlélek ihlette, amikor így jövendölt: Mózes 5. könyve, a törvény summája 33:12 "Benjáminra ezt mondta: Az ÚR szerelmese ő, biztonságban lakik nála, oltalmazza őt mindenkor; hegyhátai között lakik." Nem volt igaza? Dehogynem! De hogyan egyeztethető össze a "ragadozó farkas" "az Úr kedveltjével"?
Még egy kérdés, mielőtt megpróbálok erre felelni: nincs meg ez a félelmetes ellentmondás a mi szívünkben, a te szívedben is? Kérlek, légy ez egyszer egészen őszinte! Ha arra kerül a sor, nem vagy-e te is ragadozó farkas, hirtelen haragú, tele keserűséggel és kárörömmel? Sokszor szavunkkal oly biztosan találunk célba, mint az a 700 benjáminita parittyás, akik balkezesek voltak és parittyájukkal hajszálpontosan célba találtak. De sokan vannak a biztosan célba találó szőrszálhasogatók, akik ítéletükkal hajszálpontossággal eltalálják felebarátaikat: ragadozó farkasok, türelmeetlenek, bosszúvágyók, és cívódók Az Írás azt mondja: nincs, aki igaz lenne, nincs egyetlen egy sem. Ilyen az emberi természet. Jaj annak, aki ezt nem akarja tudomásulni venni! És mégis, ezek Isten szerettei, akik biztonságban lakoznak. Ragadozó farkas és Isten szeretett gyermeke - hogyan fér ez össze? Sehogy! A ragadozó farkasnak el kell pusztulnia az ítéletben! Ez a kettős természetünk okozza az egész belső küzdelmünket, amelyet, mint Isten gyermekeinek meg kell vívnnunk! Ittt van már bennünk az új természetünk: az Úr kedveltje, Isten gyermeke szent és igaz. De megvan még a régi, a gonosz farkastermészet is, amely hirtelen haragú, közönséges, aljas, nagyravágyó, amely szüntelenül a maga igazáért veszekszik: "Mert a test a lélek ellen törekedik, [Róm. 7,17. 23. 25.] a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. (Gal 5:17). Benjámin történetéből látjuk: Isten nem engedi, hogy a két természet együtt megmaradjon. A ragadozó természetnek el kellett pusztulnia, hogy kifejlődhessék az új ember, Isten kedveltje, érett férfiúságra, az Úr dicsőségére (Ef 1:6, 4:13).
A Bír 20-ban leírt harmadik összecsapásban látjuk, hogyan ítéltetik meg Benjámin, a ragadozó farkas. Megvan még mind a 26 700 fegyverfogható férfi, de már jön a kérlelhetetlen ítélet: " Bekerítették Benjámint, üldözték és tiporták őket pihenés nélkül, egészen messze, Gibeától kelet felé.Elesett tizennyolcezer benjámini ember, csupa vitéz férfi. Ekkor irányt változtattak, és a puszta felé menekültek, a Rimmón-kőszálhoz. De még az országutakon is levágtak ötezer embert. Utánuk nyomultak egészen Gidómig, és megint levágtak közülük kétezer embert.Azon a napon tehát összesen huszonötezer kardforgatásban jártas benjámini ember esett el, csupa vitéz férfi. Azután hatszáz férfi más irányba fordult, és elmenekült a pusztába, a Rimmón-kőszálhoz, és ott maradtak a Rimmón-kőszálán négy hónapig." (Bír 20:43-47). Csak 600 ember maradt meg! A szám egy embernek a száma, és annak száma 666 (Jel 13:18). ez gyakorlatilag azt jelenti: az egész törzsből, a 26 700 fegyverfogható emberből a polgárháború után, mikor a farkas kitombolta magát, csak ez a nyoomorúságos emberi 6-os maradt. Itt tulajdonképpen pontot kellene tennünk Benjámin történetének végére, mondván: ennek vége! De nem! most jön a következő ellentét, és boldog vagyok, hogy ezt is kihirdethetem. Tizedére fogyasztása következtében lett ez a törzs később királyi törzzsé, hiszen Izráel első királya Saul volt, a Benjámin törzséből (1Sám 9:1-2). Elveszett szamarait kereste és királyságot talált. És itt valami nagyszerű dologra jöhetünk rá: "Te vagy az én _U_ram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem" (Zsolt 16:2)! Isten felveszi ezt a kicsiny, megsemmisült törzset és királyi méltóságra emeli, úgyhogy Saul király alatt Izráel központjává lesz. Egész Izráel Benjáminra nézett. És az Úr mindig így tesz. Amikor alaposan megaláz minket, úgy, hogy nem marad más, mint emberi természetünk egész nyomorúsága, akkor tesz bennünket királyokká és papokká! Ha egy szegény bűnös összeroskad Isten Igéjének súlya alatt, és felkiált: "Istenem, légy irgalmas nekem, szegény bűnösnek", akkor Isten abból a szegény, elveszett és nyomorult bűnösből királyt és papot csinál. "És tett minket királyokká és papokká". (Jel 1:6). De most jön a következő tragédia: Saul király. Eleinte oly alázatos, hogy a felkenetésekor a népnek kellett őt megkeresnie, és alig találták meg, noha egy fejjel volt magasabb mindenkinél Izráelben. Az Úrnak magának kellett kijelentenie, hogy a holmik közé rejtőzött: Sámuel 1. könyve 10:21 Akkor fölvonultatta Benjámin törzsét nemzetségenként, és a sors Matri nemzetségére esett. Majd Kísnek a fiára, Saulra esett a sors, de amikor keresték, nem találták. Sámuel 1. könyve 10:22 Ekkor újból megkérdezték az URat, hogy eljött-e egyáltalán az az ember? És az ÚR ezt felelte: Igen, itt van. Elrejtőzött a holmik között. Alázatos ember volt, akit sámuel, az Úr prófétája kent fel. De ugyan ebből a Benjámin törzséből való emberből hamarosan előtűnt ismét a ragadozó farkas. Gyilkossá lett. Tulajdonképpen miért is vetette el Sault az Úr? Ha mellé tesszük Dávidot, az Isten szíve szerint való embert, melyikük vétkezett többet? Dávid még gonoszabb vétkeket is elkövetett, mégis kegyelmet nyert az Úrtól. Sault viszont elvetette Isten. Miért? Nem a bűn mennyisége miatt, hanem azért, mert bűnbánata csak látszólagos volt, amikor azt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az ÚR előtt! (1Sám 15:30). Nem akarta megalázni magát, ezért elvetette az Úr. végső soron senki sem a bűnei következtében vész el, hiszen azokat az Úr Jézus felvitte a keresztfára. Azért kárhozik el az ember, mert megkeményíti a szívét, mert nem hódol meg Isten előtt, büszke és önigazult, pedig az Úr a vérérvel el akarja törölni bűneit. Járhatsz, akár egész életeden át a templomba, mégis így szólhat felőled az Úr: "Elvetettelek"!
Igen, Dávid vétkezett, de összetörik, amikor Náthán próféta szájából hallja az Igét: "Te vagy azaz ember". Akkor megretten és így szól: "Vétkeztem". eztbSaul soha nem mondta ki. dávid és Saul, jobban mondva Júda, az igazi királyi törzs és Benjámin törzse közti harc végighúzódik Sámuel első könyvén, sőt beleér a második könyvébe is. Végül Benjámin megadja magát! Most már Dávid a király, Júda lett a királyi törzs!
Másodszor: Mi vajon hajlamosak lennénk azt mondani: most már vége! Vége? Nem!
És ez a csodálatos Benjáminnál: miután másodszor is megaláztatik és megveretik, akkor, - az összes többi törzzsel ellentétben - egyesül az igaz királyi törzzsel. Ettől kezdve Júdával együtt mindig Benjámin neve is megemlíttetik, úgyhogy az Írás arról tanúskodik, hogy Benjámin, noha kicsiny, mégis - ennek ellenére Júdával, uralkodik Izraelben. Ott a kis Benjámin, a ki uralkodik rajtok, a Júda fejedelmei és az ő gyülekezetök; (Zsolt 68:28, Károli ford.). Benjámin újbóli fölemelkedésének egész titka abban áll, hogy kicsiny törzs létére egyesült az igaz királyi törzzsel. Önmagában kicsiny volt, de hatalmas lett az igaz Királyban. "Mert ismeretes, hogy a mi Urunk Júdából támadt" (Zsid 7:14).
benjáminnak Júdával való ezen egyesülése által jutunk el egy nagyon fontos kéérdéshez: milyen helyet foglal el benjámin Izráel jövőjében? Sajátos, hogy az újságokban csak a "zsidó" (júdeai) szót olvassuk, a benjáminitákról szó sem esik. Pedig itt vannak! A zsidó elnevezés Júda törzsétől számazik. Mielőtt megpróbálnánk választ adni a kérdésre, mi lesz a helyeBenjáminnak Izráel jövőjében, hadd bocsássuk előre, amit ezzel kapcsolatban gyakran nem vesznek figyelembe.
Először: benjáminita volt az, aki az Ó- és Újszövetséget a Szentlélek által ihletve csodálatos harmóniába fogta össze: ez pedig Pál apostol. Kétszer is benjáminitaként mutatkozik be, mégpedig a Róm 11:1-ben és a Fil 3:5-ben: "Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus,". Ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül!
Másodszor, amit még Benjáminról el kell mondanunk, az kihatással van a jelen korunkra is. Nagyon időszerű, mert örök tény, hogy a jövendő város, amelynek nevét csaknem mindennap olvashatjuk az újságjainkban is, az ő törzsi birtokához tartozik (vö.. Józs 18). Józsué könyve 18:21 A Benjámin fiai nemzetségének városai pedig az ő családjaik szerint ezek: Jérikhó, Béth-Hogla, és Emek-Keczicz; Józsué könyve 18:28 Czéla, Elef és Jebuzeus, azaz Jeruzsálem". Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Benjámin fiainak örökrésze, törzsi területe, mind a mai napig magában foglalja a Nagy Király városát. Benjámin törzséé tehát Mórija hegyeis, amelyen ma az Omár mecset áll, és amelyen a templomot újra felfogják építeni. Ebből világos az Ige: Mózes 5. könyve, a törvény summája 33:12 Benjáminra ezt mondta: Az ÚR szerelmese ő, biztonságban lakik nála, oltalmazza őt mindenkor; hegyhátai között lakik.
Ott láthatjuk Istennek ezt az otthonát Benjámin törzsi területén, Izráel központjában; ez a templom, a szentély, ott fog lakni az Úr. Ketten: az Úr és Benjámin, Benjámin és az Úr! Meg kell tanulnod úgy élni, mintha az egész földön csak kettesben lakoznátok az Úrral! _Ha így élsz, mindig győzedelmeskedsz! Benjámin sorsából prófétai látást nyerünk Izráel egész sorsára: borzalmas mészárlás után királyi méltóság. Vagy nem ez fejlődik ki most Izráelben? A rettenetes megritkítás után - gondoljunk a Harmadik Birodalomra - Izráel és vele Benjámin is lassanként visszatér a királyi méltóságra. Ma az egész világ Izráelre s vele együtt Jeruzsálemre tekint és ily módon az egész világ a templom térre, s ezzel tudtán kívül benjáminra néz. És mi világosodik meg előtted, ha hittel mindezt magadra vonatkoztatod? Az Úr belőlünk is akar formálni valamit az ő felséges dicsősége magasztalására, ha önmagunk életét beleadjuk Jézus halálába.
Sajátos, hogy éppen a benjáminita Pál az, aki a Szentlélek által elmondja nekünk, amikor prófétai látással végigtekint Izráel és Benjámin történetén, hogy ők ugyan (Róma 11:28) " Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért".Ez az az ellentét, amely mindmáig nem szűnt meg Izráelben. Júda és benjámin (IzráeL) az evangélium szerint még ellenségek miérettünk - csak ne hozzátok elő az Izráel irányában történő "zsidómissziói" munkát, mert a keresztyénség nevében túl sok borzalmas dolgot követtek már el a zsidókkal szemben - de az atyákért mégis szeretettek. Ezért szeretjük Izráelt, és ennek a szeretetnek abban kellene megnyilvánulnia, hogy áldást mondunk rájuk, ez a mai keresztyénség feladata. Pál élete Benjámin történetének prófétai kiábrázolása volt, mert az a benjáminita megtérése előtt vérengző farkas volt. Ő maga mondja: "mert üldöztem Isten egyházát" (1Kor 15:9). Rombolt, ahol és amit csak tudott. Szétszaggatott mindent, ami Istentől való volt, de ezt tudatlanságból tette (1Tim 1:13). Azután, mint Pál apostol, Jézus Krisztus apostola, az Úr szeretettje lett. Így alakul majd Benjámin jövője is. A ragadozó farkasokból világevangélisták lesznek. Hiszen tudjuk, hogy amikor az Úr nagy erővel és hatalommal a Gyülekezetével együtt eljön Izráelért (Zak 12:10; Jel 1:7), akkor majd Izráel meglátja Őt, mint akit átszegeztek. És akkor megsiratja Őt. Vajon Izráel melyik törzse lesz az első, amely felismeri az Urat, elébe siet, és így kiált: "Jövel, Urunk Jézus, jövel!"? Mindenesetre Jeruzsálem lakosai (Zak 12:10), tehát a Benjámin földjének lakói.